Crazy. He stumbles, flops, gets up,     and trudges on again.
 He moves his ankles and his knees     like one wandering pain,
 then sallies forth, as if a wing     lifted him where he went,
 and when the ditch invites him in,     he dare not give consent,
 and if you were to ask why not?     perhaps his answer is
 a woman waits, a death more wise,      more beautiful than this.
Poor fool, the true believer:     for weeks, above the rooves,
 but for the scorching whirlwind,     nothing lives or moves:
 the housewall's lying on its back,      the prunetree's smashed and bare;
 even at home, when darkness comes on,     the night is furred with fear. 
Ah, if I could believe it!     that not only do I bear
 what's worth the keeping in my heart,     but home is really there;
 if it might be! -- as once it was,      on a veranda old and cool,
 where the sweet bee of peace would buzz,     prune marmalade would chill,
 late summer's stillness sunbathe     in gardens half-asleep,
 fruit sway among the branches,     stark naked in the deep,
 Fanni waiting at the fence     blonde by its rusty red,
 and shadows would write slowly out     all the slow morning said --
 but still it might yet happen!     The moon's so round today!
Friend, don't walk on. Give me a shout     and I'll be on my way.

Bolond, ki földre rogyván     fölkél és ujra lépked,
s vándorló fájdalomként     mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul,     mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok,     maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem?     még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony     s egy bölcsebb, szép halál.
Pedig bolond a jámbor,     mert ott az otthonok
fölött régóta már csak     a perzselt szél forog,
hanyattfeküdt a házfal,    eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos     a honni éjszaka.
Ó, hogyha hinni tudnám:     nemcsak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még,     s van visszatérni otthon,
ha volna még! s mint egykor     a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne,     míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna     az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök     ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén      a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan     a lassu délelőtt, --
de hisz lehet talán még!     a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom,     kiálts rám! s fölkelek!

NOTE: Originally titled, ERŐLTETETT MENET, and dated September 15, 1944 (in Bor, Serbia,) this poem was found on Radnóti’s person after his execution by fascists in 1944. The translation used is that of Zsuzsanna Ozsváth and Frederick Turner: i.e. Radnóti, Miklós. 2014. Foamy Sky: The Major Poems of Miklós Radnóti. ed. & trans. Zsuzsanna Ozsváth and Frederick Turner. Budapest: Corvina Books, pp. 228-229.